Hatvani Leány Fociképző Program - a lányokért, a fociért!!
   

Női felnőtt 1/2-pályás

Női felnőtt futsal Leány U-15 Keleti csoport Leány U-13 futsal    

 

R.I.P.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
34. Hatvani Karácsonyi Teremlabdarúgó Torna

 

Menü
 
Partnereink

 
Közösség

 
Archívum

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

HEVES MEGYEI NŐI FELNŐTT BAJNOKSÁG

  2013.05.05. 21:23

A MÁSODIK JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI

 

Sikeresen lezajlott a Heves megyei női felnőtt bajnokság második játéknapja is, sőt.... Egyéb pozitívumok is feljegyezhetők a mai nap folyamán.

 

 

Például, hogy az előző játéknaphoz képest most szép számmal akadt néző is. És itt nem csak a barátokra, szülőkre gondolunk. Örvendetes volt, hogy az első találkozókat megtekintette az MLSZ Heves Megyei Igazgatóságának elnökségi tagja, Gohér János is, ki az április 30-ai elnökségi ülésen teljes mellszélességgel támogatta a kezdeményező női bajnokságok bevezetését. Igaz, ez minden elnökségi tagról elmondható volt. 

És az sem mellékes, hogy a csapatok legtöbbje egyre inkább szokja a nagyobb pályaméretet, ez az eredményeken jól látható. Sőt, rekkenő hőségben kellett 2-3 mérkőzésen helyt állniuk a lányoknak, mely szintén dícséretet érdemel.

Az Amazon SE lányai továbbra is megállíthatatlannak bizonyultak a megyében, jól szemlélteti ezt nagyarányú győzelmei mind a Gyöngyös, mind a Tura ellen. Sokat mondó az a tény, hogy egységes csapatként működve, illetve egyéni teljesítményben is ott van a gárda - mi sem bizonyítja ezt jobban a gólszerzők egyre hosszabb névsora.

Heves megye női labdarúgásának instruktorát, Silyéné Bartha Orsolyát is soraiban tudó Gyöngyösi AK-BELKO kérést intézett a szervezőkhöz, csapatvezetőkhöz, hogy soros mérkőzéseit a korai órákban játszhassa le, a csapat több tagjának egyéb elfoglaltsága miatt. A többi csapat vezetőjének hozzáállása példás magatartásról árulkodik, hogy sikerült módosítani a beosztásokat. Igaz, talán ez is kicsit visszavetette a gyöngyösieket, minkdét mérkőzésükön alulmaradtak.

A Bujáki SC immáron győztesen távozott a Lokomotív Sporttelepről, sőt, Laczik Mariann személyében az egy mérkőzésen lőtt legtöbb gól szerzőjét - szám szerint 6-ot - is soraiban tudhatja, illetve a jelenlegi góllövőlista élén álló Tóth Esztert, kinek a mai napon is megvillant párszor a lába.

A Dobó Katica SE Eger lányai ismét hozták remek formájukat, és a tabella második helyéről várhatja a folytatást. A Gyöngyös ellen még pályára lépő Lakatos Nikoletta mesterhármassal tűnt ki a többiek közül, a második mérkőzésen pedig Bercsényi Cintia szerzett 4 találatot.

A Lokomotív SE Hatvan és a Tura VSK összecsapása hozta meg a két csapat első pontját, vendég vezetés után a hatvaniak 3 perc múlva egyenlítettek a csapat legfiatalabb tagja, Pálmai Kitti révén. A fiatal leány jó teljesítményt mondhat maga mögött a mai napon, mivel az Eger kapuját is bevette.

Félidejéhez érkezett tehát a bajnokság, melyen ismét bebizonyosodott, hogy remek felvezetője a jövő idényben már az MLSZ, azon belül is a Heves Megyei Igazgatóság égisze alatt futó versenysorozatnak.

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!

  2013.05.05. 07:55

SZÉP NAPON FOLYTATÓDNAK A KÜZDELMEK!

A mai napon folytatódnak a küzdelmek a Heves megyei felnőtt női bajnokságban. Remélhetőleg ünnepi hangulatban fog telni, mivel 2013. május 5-dike az édesanyák köszöntésének napja is egyben!

A bajnokság programja a tovább gombra olvasható!

 

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES ANYUKÁNAK!!!

 

ÖSSZEFOGÁS A NŐI LABDARÚGÁSÉRT!

  2013.05.04. 08:55

KÖZÖS MUNKA A HATVANI ÉS TÉRSÉGI NŐI FUTBALLÉRT!

A tegnapi nap folyamán sor került az első szülői értekezletre, melyen a helyi labdarúgó egyesületek képviselői vázolták a női futball országos és térségi helyzetét, továbbá a jövőbeni lehetőségeket. Ennél is fontosabb, hogy a két szakág-vezető megegyezett: közösen fejlesztik tovább a helyi női labdarúgást!

 

    

Két egyesület - egy közös cél: a jövő már az együttműködésről szól

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

  2013.05.03. 08:11

TÁJÉKOZTATÁS A HATVANI LEÁNY FUTBALL JÖVŐJÉRŐL A SZÜLŐKNEK!

Ezúton szeretnénk felhívni a kedves szülők figyelmét, hogy az FC Hatvan és a Lokomotív SE Hatvan női labdarúgó szakvezetői (Pacsold Attila és Somogyi József) több alkalommal is előzetes tájékoztatást tart a hatvani leány labdarúgás jövőjéről, lehetőségeiről a hatvani oktatási intézményekben, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.

 

Helyszínek és időpontok:

 

2013. május 3. (péntek), 15:00

Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola

7-es tanterem

 

2013. május 6. (hétfő), 15:00

Kossuth Lajos Általános Iskola

ebédlő 

HEVES MEGYEI NŐI FELNŐTT BAJNOKSÁG

  2013.05.01. 21:30

VASÁRNAP ÚJRA PÁLYÁRA LÉPNEK A MEGYE - ÉS KÖRNYÉKE - CSAPATAI!

 

Ismét a hölgyeké lesz a főszerep a Hatvani Lokomotív SE sporttelepén. Vasárnap 10:00 órától kezdődik ugyanis a tavaszi szezonra kiírt megyei keresztpályás felnőtt bajnokság második játéknapja.

 

Újabb küzdelmes mérkőzések várhatóak a női bajnokságban

ÜLÉSEZETT A HELASZ ELNÖKSÉGE

  2013.04.30. 22:22

HÁROM VERSENYKIÍRÁSRÓL DÖNTÖTTEK A HEVES MEGYEI LABDARÚGÁS VEZETŐI!

 

Történelmi eseményről számolhatunk be a Heves megyei futballban: a következő, 2013-2014-es idényben három versenykiírásban is szerepeltethetik leány / női csapatukat az egyesületek!

 

 

 

   

Mind a nagy-, mind a kislányoknak lesz megyei bajnokság Heves megyében

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Médiapartnerek

 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA