A MAI NAPON INDUL A LEÁNY U17 EB-MINISELEJTEZŐKÖR!!
kép és infó forrásai: mlsz.hu, uefa.com
A válogatott kedden kezdi meg szereplését Moldovában az Európa-bajnoki selejtező minitornán, Lévay Andrea csapata a házigazdák mellett a lettekkel és az izlandiakkal mérkőzik meg a továbbjutást érő első két helyért.
A magyar válogatott játékosai az elmúlt hetekben a nyári szünet helyett nemzetközi meccseken,
A 18 fős keret 50%-át a Ferencváros adta! |
|
összetartásokon vettek részt, hogy tökéletesen felkészülve lépjenek pályára a minitornán. A szakmai stáb a héten 18 fősre szűkítette az eddigi 21-es keretet, a játékosok a hét elején Telkiben készültek közösen, vasárnap Lipóton gyakoroltak, majd hétfőn utaztak el Moldovába.
- Jó hangulatban telt a felkészülés, a játékosok átérzik, hogy komoly kihívás előtt állnak, és edzéseken is száz százalékos erőbedobással dolgoztak – mondta az mlsz.hu-nak Lévay Andrea. - A felkészülési meccseken összeállt a csapat, az utolsó napokban már csak apró taktikai hangolás szerepelt a programban. Felkészülten várjuk a tornát, úgy gondolom, az erőviszonyok alapján nagyon jó esélyünk van a továbbjutásra. A három rivális közül talán a lettek képviselik a legkevésbé komoly játékerőt, a moldávok legnagyobb előnye a hazai pálya lehet, míg a legkeményebb ellenfél, az izlandi válogatott főképp fizikális erejével tűnik ki a mezőnyből.
- Tehetséges korosztály állt össze, a szakmai stáb jól dolgozott az elmúlt hónapokban, így a kiválasztás során ütőképes együttes alakult ki. Az eddigi munkát sikeresnek értékelem, de az igazi vizsga a három tétmérkőzés lesz a jövő héten. Három nehéz mérkőzés vár ránk, de mindenképpen továbbjutást várok a csapattól – tette hozzá Vágó Attila, női szakágvezető.
A kedd délutáni első mérkőzésen a mieink a házigazdák ellen lépnek pályára.
Az első selejtezőkör 5. csoportjának programja:
2013. július 30. (kedd), 17:00
Izland - Lettország
MAGYARORSZÁG - Moldova
2013. augusztus 01. (csütörtök), 17:00
Izland - Moldova
Lettország - MAGYARORSZÁG
2013. augusztus 4. (vasárnap), 17:00
MAGYARORSZÁG - Izland
Moldova - Lettország